a továbbiakban: „Honlap”)
Üzemeltető:
HRtoolbox Consulting Kft. (a továbbiakban: “Szolgáltató”)
A szolgáltatás igénybe vevője (a továbbiakban: Megrendelő) minden olyan, 16 év feletti természetes személy, aki számára a Szolgáltató által jelen szerződés keretében az információs társadalommal összefüggő, valamint a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: „Korm.rendelet”) alapján a távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköz alkalmazásával szolgáltatást nyújt. Szolgáltató és Megrendelő a továbbiakban együttesen „Szerződő Felek vagy Felek”.
Megrendelő a Honlapokon a Szolgáltató által éppen aktuálisan kínált szolgáltatás(ok) és termék(ek) és kapcsolódó szolgáltatás(ok) igénybevételével (a Honlap használata során a regisztrációval, illetve a megrendeléssel) tudomásul veszi és elfogadja a jelen általános szerződési feltételekben (a továbbiakban: ÁSZF) foglalt valamennyi feltételt.
A Szolgáltatás tárgya:
A szolgáltatás tárgyát képezi valamennyi a Honlapon aktuálisan található személyesen és online módon szervezett és/vagy tartott tanfolyam, tréning, rendezvény, konferencia, coaching, tanácsadás, konzultáció, illetve kapcsolódó valamennyi folyamatosan megjelenő termék, így különösen könyv, videó és/vagy hanganyag, (a továbbiakban együttesen: „termék”).
A termék megrendelését kizárólag a Honlapon keresztül lehetséges leadni. A Szolgáltató egyéb módon, így különösen telefonon, faxon, e-mailen, levélben leadott megrendeléseket nem fogad el, kivéve, ha az adott termék vonatkozásában a Szolgáltató ettől eltérően rendelkezik, pl.: konzultáció esetén, amelyet az adott termék vonatkozásában külön jelöl.
Szolgáltató megtesz mindent annak érdekében, hogy a Honlapon a termékkel kapcsolatos adatok (így különösen a termék ára, elérhetősége, leírása stb.) a lehető legpontosabbak legyenek. A nyilvánvalóan téves, rendszerhibából származó 0 vagy 1 Ft-os ár nem minősül ajánlattételre való felhívásnak, kivéve az akciók keretében meghirdetett ajándéktermékek. A termékek és szolgáltatások mellett feltüntetett képek illusztrációk. Az esetlegesen előforduló hibákért a Szolgáltató felelősségére a 45/2014. (II. 26.) kormányrendeletben és a Ptk.-ban rögzített rendelkezések irányadóak.
A megrendelés:
Bármely termék megrendelése előzetes regisztrációhoz kötött. A megrendelés leadása fizetési kötelezettséget von maga után. A Szolgáltató fenntartja magának a jogot arra, hogy a jelen ÁSZF megsértőit, vagy egyébként etikátlanul, vagy a Szolgáltató érdekeinek veszélyeztetőit a Szolgáltatás vagy termék igénybevételéből kizárja.
A Honlapon történő megrendelés esetén a megrendelt termékhez esetlegesen járó bónuszt vagy kupont a Szolgáltató térítésmentesen bocsátja a Megrendelő rendelkezésére. A szolgáltatáshoz vagy termékhez járó bónuszt vagy kupont a Szolgáltató bármikor és bármilyen formában jogosult egyoldalúan – saját mérlegelése alapján – módosítani vagy akár megszüntetni.
A szolgáltatások, termékek megrendelésekor Megrendelő az alábbi adatokat köteles a szolgáltatás teljesítéséhez rendelkezésre bocsátani:
Személyes és számlázási adatok: név (vezetéknév és keresztnév; e-mail cím; mobilszám annak érdekében, hogy szükség esetén a Szolgáltató egyeztethessen a Megrendelővel), számlázási cím (utca, házszám, város, irányítószám, ország);
A termék és/vagy szolgáltatás megrendelését követően a Megrendelő e-mailben visszaigazolást kap a megrendelés adatairól, valamint coaching és a további egyéni fejlesztési szolgáltatások esetében a fentieken túl, megerősítő e-mailt az időpont jóváhagyásáról. A megrendelés a megerősítő e-mailt követően válik véglegessé.
Megrendelő tudomásul veszi, hogy Szolgáltatónál a honlapon keresztül a termék/szolgáltatás megvásárlására csak banki átutalás útján történő előre fizetés, valamint bankkártyás fizetésre van lehetőség. Szolgáltató utólagos fizetésre lehetőséget csak céges megrendelők részére – előzetes egyeztetést követően – biztosít.
A megrendelés interneten kötött, de nem aláírt szerződésnek minősül, melynek tartalma iktatásra, archiválásra kerül, és utólagosan a megrendelési számon hozzáférhető, visszakereshető. Ezen szerződés nyelve a magyar és Magyarország vonatkozó anyagi és eljárási jogszabályai irányadóak rá.
A Honlapokon rendelhető termékek kizárólag online rendelhetők meg. A termékekre vonatkozóan megjelenített árak forintban (HUF) értendők. A közzétett árak nettó árak, minden esetben egyértelműen jelölve a hozzá kapcsolódó további áfa tartalmat és a hivatalosan előírt bruttó ár formájában is megjelenítésre kerülnek.
Szolgáltató nem ellenőrzi a Megrendelő által megadott számlázási adatokat (nevet, címet), melyek valódiságáért Megrendelő tartozik felelősséggel. Ezen adatokat a Szolgáltató az adatvédelmi szabályainak megfelelően kezeli. Amennyiben Megrendelő hibás e-mail elérhetőséget adott meg a vásárlás során és emiatt károsult (pl. nem kapta meg az online konzultáció linkjét, vagy egy esetleges időpont módosításról szóló tájékoztatást), Szolgáltató nem vállal kártérítést, nem biztosít ingyenes új időpontot, a konzultáció/ coaching/ tanácsadás lemondás hiányában megtartottnak minősül.
Szolgáltató felhívja a figyelmet arra, hogy a jelen fejezet rendelkezései kizárólag a fogyasztónak minősülő Megrendelőkre vonatkoznak. A Ptk. 8:1.§ (1) bekezdés 3. pontja szerint fogyasztónak minősül a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy. A 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet értelmében a fogyasztó indoklás nélkül elállhat a vásárlástól a kézhezvételtől (termék átvételétől) számított 14 napon belül, illetőleg szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetén a szerződés teljesítése megkezdődésétől számított 14 napon belül felmondhatja a vonatkozó szerződést. Fogyasztó elállási/felmondási jogát az erre vonatkozó egyértelmű írásbeli nyilatkozat vagy a hivatkozott Kormány rendelet 2. számú mellékletében található nyilatkozatminta felhasználásával, kizárólag e-mailben (info@hrtoolbox.hu) gyakorolhatja. Fogyasztó határidőben gyakorolja elállási/felmondási jogát, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt elküldi elállási/felmondási nyilatkozatát.
A coaching, valamint a komplex egyéni vezetőtámogató ülések időtartama 60 perc. Az ülések ütemezése Megrendelő igényei alapján közös megegyezéssel kerülnek meghatározásra. Szolgáltató új egyéni ügyfelek részére ingyenes nulladik alkalmat biztosít, melyre minden esetben online kerül sor. Szolgáltató jóhiszeműen jár el, így nem ellenőrzi Megrendelő jogosultságát az ingyenes nulladik alkalomra. Amennyiben Megrendelő jogosulatlanul veszi igénybe a nulladik alkalmat (akár új profilt készítve, akár e-mail cím és személyes adatok módosításával), Szolgáltató elállhat a teljesítéstől vagy kötelezheti Megrendelőt az egy alkalmas teljes árú coaching szolgáltatás utólagos kifizetésére.
Új egyéni ügyfél fogalma: új ügyfélnek minősül minden olyan (egyéni) ügyfél , aki korábban nem állt kapcsolatban a HRtoolbox Consulting Kft.-vel és nem vett részt egyéni folyamatban, vagy ingyenes konzultáción (online kávézás).
Megrendelő jelen szerződés elfogadásával kijelenti, hogy tudatában van annak, hogy a coaching fejlesztés egy szabad akaraton alapuló, aktív és felelős folyamat, amelyben minden, a coaching keretei között eltervezett feladat és eredmény megvalósítása kizárólag a coacholt személy felelőssége. Megrendelő maga dönti el, hogy mennyiben és hogyan építi be, illetve hasznosítja a coaching során megszerzett tudást, az esetleges félreértelmezésért vagy hibás adaptálásért és a folyamat következtében meghozott döntésekért a coach felelősséget sem a folyamat alatt, sem azt követően nem vállal.
Megrendelő vállalja, hogy nyitott és felkészült arra, hogy a saját működését és párkapcsolatát önreflektíven szemlélje, elfogadja a coachot, illetve annak munkamódszereit, mivel a résztvevők közötti kölcsönös együttműködés és egymás elfogadása, a bizalom a munka sikerének elengedhetetlen feltétele. Az üléseken munkára alkalmas állapotban jelenik meg.
Megrendelő kijelenti, hogy nem áll pszichiátriai kezelés alatt és általa ismert pszichiátriai betegsége nincsen.
Felek rögzítik, hogy amennyiben a coaching folyamat során felmerül a kliens általi ön- és közveszély okozás gyanúja, Szolgáltatónak lehetősége van arra, hogy erről a körülményről az illetékes hatóságokat tájékoztassa és ez a tájékoztatás nem számít szerződésszegésnek (titoktartás).
Felek megállapodnak abban, hogy az esetleges vitás kérdéseket esősorban tárgyalásos úton, peren kívül rendezik. A jelen Megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Ptk. és más hatályos jogszabályok az irányadók.
Szolgáltató vállalja a Megrendelő fejlődési folyamatának kísérését, illetve azt, hogy a tervezett változásokat beavatkozásaival segíti, a haladást nyomon követi, felelős a folyamat zavartalan viteléért. A folyamat során a tényleges változtatást azonban Megrendelőnek kell megvalósítania.
Szolgáltató kötelezi magát, hogy minden rendelkezésére álló eszközt, módszert és technikát bevon a coachingban résztvevő Megrendelő érdekében. Vállalja továbbá, hogy az általa alkalmazott módszereket, működési mechanizmusokat, ill. a velük való szándékait és azok kockázatát, illetve várható eredményét a coaching folyamat minden fázisában nyíltan kezeli.
Szolgáltató vállalja, hogy munkáját a legjobb szakmai tudása és belátása alapján végzi, figyelemmel a szakmai-etikai kötelezettségeire (Magyarországi Coach-szervezetek Szövetsége vagy tagszervezet Etikai Kódex). Szolgáltató Megrendelő részére utasításokat nem adhat, a coaching szakmai, etikai normákkal ellentétes kéréseket nem fogalmazhat meg és a folyamat tartalmi részét illetően nem ellenőrizheti.
Amennyiben Szolgáltató úgy érzékeli, hogy saját tudása, képességei, kompetenciája vagy helyzete már nem teszik lehetővé, hogy a Megrendelővel egyeztetett célon dolgozzon, úgy kötelezi magát, hogy egy másik coach-hoz irányítja tovább Megrendelőt.
Megrendelő nem utasíthatja Szolgáltatót, sem az ülések alatt, sem az ülések között.
Szolgáltató nem köteles telefonos elérhetőséget biztosítani Megrendelő részére. Az ülések között e-mailen keresztül érhető el a Szolgáltatást biztosító szakember.
Megrendelőnek lehetősége van lemondani vagy módosítani az előre lefoglalt coaching időpontját, legkésőbb 2 munkanappal a szolgáltatás megkezdése előtt. Azok az ülések, amelyeken Megrendelő lemondás nélkül nem jelenik meg, vagy 2 munkanapon belül mondja le, megtartott ülésnek minősül, Szolgáltatónak nem áll módjában visszatéríteni ezen alkalmak díját. Kivételt képezhet ez alól a vis maior esemény (baleset, hirtelen betegség), melyről Szolgáltató egyedi mérlegelés alapján dönt.
Amennyiben Szolgáltató rendkívüli akadályoztatás miatt időpontot változtat (baleset, hirtelen betegség, vis maior esemény), úgy köteles új időpontot ajánlani Megrendelő részére.
Az elállási/felmondási határidő
a) szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetén: „a szerződés megkötésének napjától számított 14 nap elteltével jár le”;
b) termék adásvételére irányuló szerződés esetében: „attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen Megrendelő vagy a Megrendelő által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy a terméket átveszi”.
Amennyiben a fogyasztó eláll a szerződéstől vagy felmondja a szerződést, haladéktalanul, de legkésőbb a fogyasztó elállási/felmondási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül Szolgáltató visszatéríti a Megrendelő által megfizetett valamennyi ellenszolgáltatást (díjat). A visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmazunk, kivéve, ha Megrendelő más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag fogyasztót semmilyen többletköltség nem terheli. Elállás esetén fogyasztó köteles az elállással egyidejűleg a terméket is visszaküldeni a Szolgáltató részére a 1183 Budapest, Móra Ferenc utca 23. címre. A termék visszaküldésének közvetlen költségét fogyasztó viseli. Felhívjuk a fogyasztó figyelmét arra, hogy Szolgáltató a visszatérítést mindaddig visszatartja, amíg a terméket a fogyasztótól vissza nem kapja, vagy a fogyasztó bizonyítható módon nem igazolta, hogy azt Szolgáltatót részére visszaküldte: a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni. A fogyasztó kizárólag akkor vonható felelősségre a termékben bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használat miatt következett be. Szolgáltató azonban követelheti a nem rendeltetésszerű használatból adódó anyagi kár megtérítését.
Nem illeti meg elállási jog a fogyasztót olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a Szolgáltató a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állított elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen fogyasztó személyére szabtak.
Fogyasztót nem gyakorolhatja az elállási jogát az alábbi esetekben sem:
Szabadidős tevékenységekhez kapcsolódó szolgáltatásra irányuló szerződés esetében, ha a szerződésben meghatározott teljesítési határnapot vagy határidőt kötöttek ki (tanfolyamok, konzultációk, tréningek, személyes képzések, stb.);
Szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés (képzés, konzultáció) esetében a szolgáltatás egészének teljesítését követően, ha Szolgáltató a teljesítést a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével a szerződés megkötésétől számított 14 napon belül kezdte meg, és fogyasztó tudomásul vette, hogy a szolgáltatás egészének teljesítését követően elállási jogát elveszíti;
Jelen Általános Szerződési Feltétel dokumentum elfogadásával egyidejűleg Fogyasztó hozzájárul a teljesítés megkezdéséhez, továbbá elismeri és tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató általi teljesítés megkezdését követően elveszti elállási jogát a nem tárgyi adathordozón nyújtott digitális tartalom tekintetében.
Fogyasztó a felmondási jogának gyakorlásával nem visszamenőlegesen, hanem a jövőre nézve szünteti meg a szerződést.
Amennyiben pedig a fogyasztó kérte, hogy a felmondási határidőn belül kezdődjön meg a szolgáltatás teljesítése, felmondása esetén a fogyasztó/Megrendelő köteles megtéríteni a Szolgáltató számára a szerződés megszűnésének időpontjáig arányosan teljesített szolgáltatásért járó összeget.
A már teljesített szolgáltatás (pl konzultáció, tanácsadás, tréning, tanfolyam, workshop stb) díja utólag vissza nem igényelhető.
A több alkalmas csomagajánlatok megvásárlását követően elállásra írásos formában van lehetőség, indoklással ellátva. A visszatérítés a megvásárolt csomag árának és a teljesített alkalmak, valamint az átadott bónuszok teljes áron történő megvásárlásának (a bónuszok igénybevételtől függetlenül átadottnak tekintettek) különbözete.
Megrendelő rendezvény, tanfolyam lemondását kizárólag írásban az info@hrtoolbox.hu e-mailcímre jogosult érvényesen megtenni, legkésőbb a rendezvény, tanfolyam (a továbbiakban: esemény) előtt 5 (öt) munkanappal. 5 munkanapon túli lemondás esetén a már esetlegesen megfizetett részvételi díjat 100 %-ban visszatérítjük.
5 (öt) munkanappal az esemény előtt, vagy az esemény napján Szolgáltató már nem fogad el lemondást, ilyen esetben nem téríti vissza a részvételi díjat sem részben, sem egészében.
Amennyiben a részvétel nem kerül írásban előzetesen lemondásra, a már előzetesen kifizetett részvételi díj ilyen esetben nem visszaigényelhető.
A rendezvényről, tanfolyamról történő távolmaradás nem mentesíti a Megrendelőt a 100%-os részvételi díj megfizetésének kötelezettsége alól.
Felhívjuk a Megrendelő figyelmét, hogy igényérvényesítéséhez szükséges a termék, szolgáltatás vonatkozásában kapott számla vagy nyugta megléte és Szolgáltatónak történő bemutatása az adásvétel megtörténtének beazonosításához és igazolásához.
A fogyasztó és Szolgáltató közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Korm. Rendelet jelenleg a következő címen érhető el:
http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=167547.260043
Az Európai Parlament és a Tanács 2011/83/EU számú irányelve jelenleg a következő címen érhető el: http://eur-ex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:L:2011:304:0064:0088:HU:PDF
Kellékszavatosság:
Megrendelő a Szolgáltató hibás teljesítése esetén a Szolgáltatóval szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.
Megrendelő – választása szerint-az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet:
a) kijavítást vagy kicserélést igényelhet, kivéve, ha a választott kellékszavatossági jog teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak – másik kellékszavatossági igény teljesítésével összehasonlítva – aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a szolgáltatás hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a kellékszavatossági jog teljesítésével a Megrendelőnek okozott érdeksérelmet; vagy
Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye.
Megrendelő a választott kellékszavatossági jogáról másikra térhet át. Az áttéréssel okozott költséget köteles a Szolgáltatónak megfizetni, kivéve, ha az áttérésre a Szolgáltató adott okot, vagy az áttérés egyébként indokolt volt.
A Honlapon igénybe vehető szolgáltatást és a Honlapokon található információkat mindenki a saját felelősségére használhatja fel. A Szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal a tartalmak félreértelmezéséért, vagy téves alkalmazásáért.
Szolgáltató kijelenti, hogy valamennyi a Honlapon elhelyezett tartalom (poszt, cikk, videó, tanács, tipp stb. formában) adaptálása és felhasználása kizárólag a Megrendelő (látogató) egyéni döntése és felelőssége.
Szolgáltató szintén kijelenti, hogy nem vállal felelősséget:
– olyan működési hibák esetén, amelyek meggátolják a Megrendelőt, hogy a Szolgáltató Honlapjára belépjen, csatlakozzon vagy a megrendelését leadja, továbbá a rendszer használatából adódó, a működés teljes leállításából, változásokból eredő esetleges károkért,
– Megrendelő számítógépének bármilyen hardver- vagy szoftverhibájából bekövetkező meghibásodásért, vagy az internet csatlakozás megszakadása, továbbá áramkimaradás miatt felmerült esetleges károkért;
– a Simple Pay vagy egyéb banki szolgáltatás, illetve a Facebook működésében bekövetkező hibáért, akadozásért, a csatlakozás megszakadásáért vagy időközben történő leállásáért és az ebből eredő károkért;
– mindazon károkért, amelyek a Honlapokon elhelyezett anyagok, reklámok egyéni adaptálásából származnak, beleértve a harmadik félnek okozott károkat is, továbbá a Szolgáltató termékeinek a Megrendelő által történő egyéni adaptálásáért, eredményéért, az azokból bekövetkező károkért;
– a Szolgáltatón kívül álló egyéb okra visszavezethető hibákért, károkért, esetleges vis majorért.
A fentieken túl a Szolgáltató nem vonható felelősségre semmilyen közvetett, speciális, eseti vagy példaértékű kár miatt, ami bármely módon összefüggésbe hozható a felek között létrejövő szerződéssel vagy a Honlapokon igénybe vehető szolgáltatással, annak felhasználásával, illetve felhasználásának elmaradásával.
Szavatossági igény érvényesítési határidő: Megrendelő köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. A közlés késedelméből eredő kárért a Megrendelő felelős Ugyanakkor felhívjuk a Megrendelő figyelmét, hogy kellékszavatossági igénye a teljesítés időpontjától számított két év alatt évül el.
Megrendelő a Szolgáltatóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.
Felhívjuk a Megrendelő figyelmét, hogy igényérvényesítéséhez szükséges a termék, szolgáltatás vonatkozásában kapott számla vagy nyugta megléte és Szolgáltatónak történő bemutatása az adásvétel megtörténtének beazonosításához és igazolásához.
Megrendelő fenti szavatossági igényét, reklamációját írásban az alábbi módon teheti meg:
a) e-mailben: info@hrtoolbox.hu
b) postai úton: 1183 Budapest, Móra Ferenc utca 23.
A bejelentéssel kapcsolatban a Szolgáltató legkésőbb – a panasz kézhezvételétől számított -14 naptári napon belül nyilatkozik, ennek hiányában a reklamációt indokoltnak tekintette.
Igénybejelentés (reklamáció) minimális tartalma:
A Honlap tartalma – eltérő hivatkozás hiányában – a Szolgáltató szerzői és polgári jogi védelem alatt álló jogtulajdona. A Honlap eredeti tartalma, illetve oldalainak bármilyen alkotóeleme (pl. internetes tartalom, szöveg, kép, design, animált fénykép, illusztráció, program, hang, grafikai elemek, videó stb.) csak a Szolgáltató előzetes írásbeli engedélyével használható fel. Mindazonáltal a másodközlésnek meg kell felelnie a mindenkor hatályos törvényi (így különösen, Ptk., Btk., a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. tv.) előírásoknak. A Honlap bármely alkotóelemét, tartalmát akár egészben vagy részben történő – akár online, akár nyomtatott formában – reprodukálni és/vagy nyilvánosan közzétenni, továbbá egyéb módon felhasználni (így különösen: többszörözni, nyilvánosan vagy zárt adatbázisban felhasználni; adatokat megváltoztatni vagy eltérő célra felhasználni; stb.) kizárólag a Szolgáltató előzetes írásbeli engedélyével lehet. Mindazonáltal a Szolgáltató minden jogát fenntartja a Honlap egésze vagy bármely részlete terjesztése és egyéb módon történő felhasználása tekintetében. Tilos a Szolgáltató előzetes írásbeli engedélye nélkül a Honlap vagy akár annak egy részletének vagy bármely alkotóelemének (pl.: termék, szolgáltatás) üzleti vagy egyéb célú átvétele, többszörözése, nyilvánosságra hozatala, átdolgozása, terjesztése, másolása, sajátjaként történő feltüntetése, termék viszonteladása vagy egyéb módon történő felhasználása. A Szolgáltató – az engedélyezett felhasználás feltételeit rögzítő – írásbeli hozzájárulása esetén a felhasználó köteles a közvetlen szerző, azaz Marsó-Farkas Katalint, valamint a Honlapot, mint forrást megjelölni.
A Szolgáltató továbbá minden jogát fenntartja a Honlapon található valamennyi termék megjelenítése, promótálása, terjesztése, illetve az esetlegesen kapcsolódó valamennyi szolgáltatás, valamint az általa jogszerűen használt domain-nevek és/vagy másodlagos domainek vonatkozásában. Tilos a Honlap használatával, a termékek és/vagy szolgáltatások igénybevételével a forráskódok bármilyen módon történő visszafejtése, visszafordítása, valamint a felhasználói azonosítók és jelszavak tisztességtelen módon történő létesítése; bármely olyan alkalmazás használata, amellyel Honlap vagy annak bármely része módosítható.
A szellemi alkotások, szerzői jogi jogsértések a vonatkozó törvényi (különösen: Ptk., Btk., szerzői jogi törvény) jogkövetkezményeket von maga után. Szolgáltató fenntartja a jogát arra, hogy jogainak és gazdasági érdekeinek védelme érdekében a jogsértések ellen – a jogsértő előzetese felszólítása nélkül – azonnal jogi úton fellépjen. Az előzőeken túlmenően a Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy a Honlap fentiekben történő jogsértő – Szolgáltató előzetes írásbeli engedélye nélkül történő – használata, felhasználása esetén – közjegyzői tanúsítás útján igazolt – jogszerűtlenül felhasznált (pl.: másolt, többszörözött, nyilvánosságra hozott stb.) oldalak vonatkozásában 250.000 Ft + ÁFA / nap, azaz napi kettőszáz-ötvenezer forint, valamint az általános forgalmi adó összegű kötbért állapítson meg és követeljen a jogsértővel szemben. Jogsértő a jogsértő magatartás tanúsításával – azaz a Honlap egészének vagy egy részének jogszerűtlen felhasználásával – kifejezetten – magára nézve kötelezően alkalmazandó módon – elfogadja a jelen kötbér kikötési megállapodást. Jogsértő felhasználó a kötbéren túlmenően köteles a Szolgáltatónak a jogsértésből eredő egyéb kárait, költségeit megtéríteni.
A cookie, hírlevél és DM, továbbá az adatkezelés és feldolgozás vonatkozásában az Adatvédelmi Nyilatkozat előírásai az irányadóak.
Szolgáltató nem vállal felelősséget a szolgáltatásról írt kritikus vagy egyéb véleményekért, amelyek minden esetben az oldal látogatóinak álláspontját tükrözik. Mindazonáltal Szolgáltató jogosult a közízlést, Szolgáltató üzleti érdekeit vagy törvényt sértő vélemények, kijelentések – saját mérlegelése alapján történő – törlésére.
Megrendelő a megrendelésével kapcsolatosan az alábbi elérhetőségeken kérhet tájékoztatást, illetve jelentheti be panaszát munkanapokon 10:00-16:00 között:
Az írásbeli panaszt a Szolgáltató – ha az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa eltérően nem rendelkezik – a beérkezését követően 30 napon belül köteles írásban érdemben megválaszolni és intézkedni annak közlése iránt. A panaszt elutasító álláspontját a Szolgáltató indokolni köteles.
A Szolgáltatóval szemben felmerülő vitás ügyek (fogyasztói jogvita) egyszerű, gyors, bíróságon kívüli rendezése céljából békéltető testület eljárását kezdeményezheti. A Szolgáltató székhelye szerint illetékes békéltető testület: Budapesti Békéltető Testület; 1016 Budapest, Krisztina körút 99. III. emelet 310.; levelezési cím: 1253 Budapest, Pf.:10. Felek a Békéltető Testület igénybevétele hiányában jogosultak a polgári perrendtartás vonatkozó rendelkezései szerint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság előtt jogaikat, követeléseiket és a vitás kérdéseket érvényesíteni.
Megrendelő panasszal fordulhat a lakóhelye, vagy tartózkodási helye szerint illetékes fogyasztóvédelmi hatósághoz is. A Budapest Főváros Kormányhivatala Fogyasztóvédelmi Főosztály elérhetőségei a következők:
cím: 1051 Budapest, Sas u. 19. III. em.
telefon: (1) 450-2598
e-mail: fogyved_kmf_budapest@bfkh.gov.hu
internetes elérhetőség: http://www.kormanyhivatal.hu/hu/budapest/szervezeti-egyseg/fogyasztovedelmi-foosztaly-2017
A többi fogyasztóvédelmi hatóság elérhetőségei megtalálhatóak a http://www.kormanyhivatal.hu/hu oldalon.
A Fogyasztónak panasza esetén lehetősége van békéltető testülethez fordulni, melyek
elérhetőségét itt találja:
Bács-Kiskun Megyei Békéltető Testület
Címe: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4.
Telefonszáma: (76) 501-525, (76) 501-500
E-mail cím: bkmkik@mail.datanet.hu;
Baranya Megyei Békéltető Testület
Címe: 7625 Pécs, Majorossy Imre u. 36.
Levelezési címe: 7602 Pécs, Pf. 109.
Telefonszáma: (72) 507-154
E-mail cím: bekelteto@pbkik.hu;
Békés Megyei Békéltető Testület
Címe: 5601 Békéscsaba, Penza ltp. 5.
Telefonszáma: (66) 324-976, 446-354, 451-775
E-mail cím: bmkik@bmkik.hu;
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Békéltető Testület
Címe: 3525 Miskolc, Szentpáli u. 1.
Telefonszáma: (46) 501-091, 501-870
E-mail cím: kalna.zsuzsa@bokik.hu;
Budapesti Békéltető Testület
Címe: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99.
Telefonszáma: (1) 488-2131
E-mail cím: bekelteto.testulet@bkik.hu;
Csongrád Megyei Békéltető Testület
Címe: 6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12.
Telefonszáma: (62) 554-250/118 mellék
E-mail cím: bekelteto.testulet@csmkik.hu;
Fejér Megyei Békéltető Testület
Címe: 8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6.
Telefonszáma: (22) 510-310
E-mail cím: fmkik@fmkik.hu;
Győr-Moson-Sopron Megyei Békéltető Testület
Címe: 9021 Győr, Szent István út 10/a.
Telefonszáma: (96) 520-202; 520-217
E-mail cím: bekeltetotestulet@gymskik.hu;
Hajdú-Bihar Megyei Békéltető Testület
Címe: 4025 Debrecen, Petőfi tér 10.
Telefonszáma: (52) 500-749
E-mail cím: info@hbkik.hu;
Heves Megyei Békéltető Testület
Címe: 3300 Eger, Faiskola út 15.
Levelezési címe: 3301 Eger, Pf. 440.
Telefonszáma: (36) 416-660/105 mellék
E-mail cím: tunde@hkik.hu;
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Békéltető Testület
Címe: 5000 Szolnok, Verseghy park 8.
Telefonszáma: (56) 510-610
E-mail cím: kamara@jnszmkik.hu;
Komárom-Esztergom Megyei Békéltető Testület
Címe: 2800 Tatabánya, Fő tér 36.
Telefonszáma: (34) 513-010
Fax száma: (34) 316-259
Név: Dr. Rozsnyói György
E-mail cím: kemkik@kemkik.hu;
Nógrád Megyei Békéltető Testület
Címe: 3100 Salgótarján, Alkotmány út 9/a
Telefonszám: (32) 520-860
E-mail cím: nkik@nkik.hu;
Pest Megyei Békéltető Testület
Címe: 1119 Budapest, Etele út 59-61. 2. em. 240.
Telefonszáma: (1)-269-0703
E-mail cím: pmbekelteto@pmkik.hu
Honlap cím: www.panaszrendezes.hu
Somogy Megyei Békéltető Testület
Címe: 7400 Kaposvár, Anna utca 6.
Telefonszáma: (82) 501-000
E-mail cím: skik@skik.hu;
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Békéltető Testület
Címe: 4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 2.
Telefonszáma: (42) 311-544, (42) 420-180
E-mail cím: bekelteto@szabkam.hu;
Tolna Megyei Békéltető Testület
Címe: 7100 Szekszárd, Arany J. u. 23-25.
Telefonszáma: (74) 411-661
E-mail cím: kamara@tmkik.hu;
Vas Megyei Békéltető Testület
Címe: 9700 Szombathely, Honvéd tér 2.
Telefonszáma: (94) 312-356
E-mail cím: pergel.bea@vmkik.hu
Veszprém Megyei Békéltető Testület
Címe: 8200 Veszprém, Budapest u. 3.
Telefonszáma: (88) 429-008
E-mail cím: vkik@veszpremikamara.hu
Zala Megyei Békéltető Testület
Címe: 8900 Zalaegerszeg, Petőfi utca 24.
Telefonszáma: (92) 550-513
E-mail cím: zmbekelteto@zmkik.hu
A békéltető testület hatáskörébe tartozik a fogyasztói jogvita bírósági eljáráson kívüli rendezése.
A békéltető testület feladata, hogy megkísérelje a fogyasztói jogvita rendezése céljából egyezség létrehozását a felek között, ennek eredménytelensége esetén az ügyben döntést hoz a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében. A békéltető testület a fogyasztó vagy a Szolgáltató kérésére tanácsot ad a fogyasztót megillető jogokkal és a fogyasztót terhelő kötelezettségekkel kapcsolatban.
Online adásvételi vagy online szolgáltatási szerződéssel összefüggő határon átnyúló fogyasztói jogvita esetén a fogyasztóvédelemért felelős miniszter által rendeletben kijelölt kamara által működtetett békéltető testület illetékes. (Fgytv. 18. § (5) bekezdés, ITM rendelet 14. §).
A Megrendelő panasza esetén igénybe veheti az Uniós online vitarendezési platformot. A platform igénybevétele egy egyszerű regisztrációt igényel az Európai Bizottság rendszerében, ide kattintva. Ezt követően pedig bejelentkezés után nyújthatja be panaszát a fogyasztó az online honlapon keresztül, amelynek címe: http://ec.europa.eu/odr.
Szolgáltatót a békéltető testületi eljárásban együttműködési kötelezettség terheli. Ennek keretében köteles a válasziratát megküldeni a békéltető testület számára és a meghallgatáson egyezség létrehozatalára feljogosított személy részvételét biztosítani. Amennyiben a vállalkozás székhelye vagy telephelye nem a területileg illetékes békéltető testületet működtető kamara szerinti megyébe van bejegyezve, a vállalkozás együttműködési kötelezettsége a fogyasztó igényének megfelelő írásbeli egyezségkötés lehetőségének felajánlására terjed ki
A Szolgáltató bármikor jogosult jelen ÁSZF-t egyoldalúan módosítani, amely módosítás a Honlapon történő megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba.
Az ÁSZF a Szolgáltató és a vele szerződéses kapcsolatba lépő Megrendelő között létrejövő jogviszony általános feltételeit tartalmazza. Az itt nem szabályozott kérdéseket illetően, a Szolgáltató Honlapon folytatott tevékenységére vonatkozó mindenkor hatályos magyar jogszabályok és hatósági előírások, különösen a Polgári Törvénykönyvben, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamit az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvényben, és a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Korm. rendeletben foglalt rendelkezések külön kikötés nélkül is irányadóak.
Hatályos: 2025.július 03. napjától visszavonásig és/vagy módosításig.
Töltsd ki az alábbi adatokat és hamarosan felvesszük veled a kapcsolatot.