Mit jelent a munkaalkoholizmus és miben különbözik a munkaszeretettől?
Néha érdemes feltenni a kérdést: te hogyan viszonyulsz a munkádhoz valójában?
A munka ünnepe egy nap, amit pihenéssel, kirándulással, grillezéssel tölt a legtöbb ember.
Közben valószínűleg te is – vagy valaki a környezetedben – legalább egyszer belenéz a (céges, ha van külön) telefonjába. Csak ellenőrzi az emaileket. Csak megnézi, történt-e valami sürgős.
Sokan vagyunk ezzel így, én (Kata) sem vagyok kivétel.
És pont emiatt érdemes néha feltenni a kérdést: szereted a munkádat, vagy már nem is tudnál meglenni nélküle? Ez a kettő kívülről hasonlóan néz ki. Belülről nagyon más.
Nem a mennyiség dönti el, hogy munkaszeretet vagy munkaalkoholizmus
A legnagyobb tévhit, amit érdemes félretenni: a munkaalkoholizmust nem az határozza meg, hogy mennyi időt töltesz munkával.
Vannak emberek, akik napi 10 órát dolgoznak, mégis egészségesen viszonyulnak hozzá. Vannak, akik kevesebbet, de közben folyamatosan ott van a fejükben, nem tudnak kikapcsolni, és ha nincs tennivalójuk, valami hiányzik – csak nem tudják pontosan, mi.
A különbség nem a mennyiségben van. Hanem a munkához társított funkcióban.
Pontosabban: mitől nem tudsz leállni?
Ha azért dolgozol sokat, mert érdekel, amit csinálsz, mert megvan az értelme, mert a célod felé visz, az munkaszeretet.
Ha azért nem tudsz megállni, mert pihenés közben valami kellemetlen érzés jön elő, amit nem akarsz érezni, az már más.
A munka ilyenkor nem cél, hanem menekülési útvonal.
A munkaalkoholizmus jelei, amiket észrevehetsz magadon
Nem egyértelmű jelek ezek.
Sokszor úgy néznek ki, mint elkötelezettség. Mint felelősségtudat. Mint ambíció.
Néhány kérdés, ami segíthet:
- Bűntudatod van pihenéskor.
Szabadságon vagy, és nem tudsz lazítani. Úgy érzed, le vagy maradva. Mintha pihenni nem lenne szabad, vagy legalábbis nem igazán megérdemelt. A fejedben egy hang azt mondja: „lusta vagy! csináld már! erre nincs idő!” - Semmi más nem érdekes igazán.
Volt valaha hobbid, ami fontos volt? Mikor töltöttél időt ezzel a tevékenységgel? Voltak valaha emberek, akikkel szívesen töltötted az időt? Ha most nehéz felidézni, mikor volt utoljára ilyen alkalom, az egy jelzés. - A kapcsolatok háttérbe szorulnak. Nem szándékosan. Csak mindig van valami fontosabb, sürgősebb. A vacsorát félbehagyod egy hívás miatt. A hétvége is „majdnem szabad.”
A munka szabályozza a hangulatot. Ha jól megy, jól érzed magad. Ha nem megy, összeomlik a napod. A munka lett az, ami megmondja, mennyit érsz.
Ez utóbbi talán a legfontosabb jel. Mert ha a munkád a fő forrása az önértékelésednek, akkor a leállás nemcsak fáradtságot hoz, hanem valami sokkal kellemetlenebbet is.
Hogyan ismered fel a csapatodban, hogy baj van?
Vezető szemmel néhány dolog feltűnhet a csapattagokon.
Mindig ott van. Elsőnek jön, utoljára megy. Hétvégén is elérhető, és ezt nem panaszként emlegeti, sőt, büszke rá. Ha mégis kicsúszik belőle a fáradtság, gyorsan visszakozik: „de jól vagyok, ez az én tempóm, szeretem a pörgést.”
Nehezen delegál, vagy von be másokat a feladataiba. Nem azért, mert nem bízik a többiekben, hanem mert munka nélkül elveszettnek érzi magát.
Ezen a héten egy vezető a coaching alkalma során mesélte nekem: a kollégája megosztotta vele, hogy fél attól, mi történne, ha nem dolgozna ennyit. Hogy úgy érzi, ha nem dolgozik ilyen kemény, értéktelen, amire a vezetők is rá fognak jönni ekkor és elveszíti azt, ami a legfontosabb számára. A munkáját.
Amikor a szervezet maga táplálja a munkaalkoholizmust
És itt jön az, amiről ritkán beszélünk nyíltan.
A munkaalkoholizmus nem csak egyéni jelenség.
Gyakran a szervezeti kultúra táplálják, sokszor úgy, hogy közben elismerésnek álcázzák.
Ismered ezeket a mondatokat?
- „Olyan szuper, hogy ő mindig elérhető.”
- „Akkora segítség vagy, hogy a szabadságod alatt is ránézel az e-mailekre!”
- „Huhh hát a Dóri, na ő…hétvégén is bent volt, mert fontos volt neki, hogy ez a projekt meglegyen.”
Ezek elsőre egyértelműen dicséretnek hangzanak. Talán valójában azok is! De közben normává tesznek egy működésmódot, ami hosszú távon fenntarthatatlan. A ki nem mondott üzenet: az elkötelezett ember az, aki mindig elérhető, aki folyamatosan dolgozik és sosem kapcsol ki.
Ennek jelei szervezeti szinten:
- A vezető, aki „mindig elérhető”, példaképként jelenik meg, nem figyelmeztető jelként. Kezdő vezetőknél különösen gyakran fordul elő ez a jelenség, mint a bizonyítás eszköze.
- A túlórák láthatatlanok maradnak, vagy természetesként kezelik őket
- A szabadságon dolgozó kollégát senki nem kéri meg, hogy tegye le a telefont, rosszabb esetben el is várják, hogy belépjen egy-két „nagyon fontos” online megbeszélésbe
- A határt tartó ember „kevésbé elkötelezettnek” tűnik – anélkül, hogy ezt kimondanák
Ha ezek a minták jelen vannak egy szervezetben, nagyon nehéz egyénileg „jól” funkcionálni. Ez a szervezeti kultúra nem egészséges.
És ezt a kultúrát a benne dolgozó emberek – kiváltképp a vezetők – tartják fenn. Tudatosan vagy sem.
Amikor a vezető, aki büszkén meséli, hogy soha nem vesz ki szabadságot és betegen is dolgozik. A csapat, amely látja, hogy a főnök vasárnap is ír emailt, és explicit szavak nélkül is levonják következtetéseket, hogy akkor mi is itt az elvárás.
Ha te vezető vagy, érdemes néha foglalkoznod azzal, hogy mit üzen a saját viselkedésed? Mit tanul meg a csapatod arról, hogy mi számít értéknek abból, amit látnak rajtad?
Munkaszeretet: amikor kapcsolatban maradsz önmagaddal és vissza is térsz magadhoz
Van szenvedély. Van flow. Van, hogy valami annyira érdekel, hogy önként belemerülsz, megszűnik az idő, és utána elégedett vagy. Feltöltődtél.
És ez tök jó!
A különbség talán így fogható meg leginkább: kapcsolatban maradsz önmagaddal és vissza is térsz magadhoz utána.
Ha le tudsz állni és nem rémiszt meg ami ilyenkör körülötted és benned van, akkor jó eséllyel, rendben vagy.
Ha a leállás maga a probléma, ha a csend és a „nem történik semmi” kellemetlen, ha pihenés helyett ürességet érzel, akkor érdemes kicsit közelebbről megvizsgálni, hogy mi történik és miként vagy te a munkával. (Vagy az életed egyéb területeivel?)
A munkaalkoholizmus legtöbbször azokat érinti, akik felelősségteljesek, teljesítményorientáltak, és mélyen, elkötelezetten törődnek azzal, amit csinálnak. Akiknél a munka valóban fontos. És a munka lett az egyetlen biztonságos, ismerős és kontrollálható terep számukra.
Amit érdemes magaddal vinned
A munkaalkoholizmus és a munkaszeretet között a különbség nem a munkaórák száma. Hanem az, hogy mi történik, akkor, amikor megállsz és szünetet tartasz.
Nem minden intenzív időszak veszélyes. Vannak projektek, határidők, életszakaszok, amikor indokolt, hogy a munka előtérbe kerül – és más területek átmenetileg háttérbe szorulnak. Ez normális, és nem szükséges egyből terápiás folyamatba kezdened.
A kérdés inkább ez: meddig tart ez az időszak, és van-e utána valami más?
Ha évek óta ezt ismétled: „most kivételesen sokat dolgozom, de hamarosan ez változik” akkor az már nem kivétel. Ha a pihenős időszak sosem jön el, vagy ha elvileg megvan, de belül akkor sem kapcsolsz ki, érdemes közelebbről megvizsgálni, hogy mi is van emögött.
És ugyanez igaz szervezeti szinten is. Ha a csapatodban a pihenés gyengeségnek számít, az elérhetőség pedig erénynek, a fenntarthatóság és a hosszútávú jól működő csapattagok érdekében hasznos lenne megvizsgálni a szervezeti kultúrát.
A fenntartható teljesítmény nem a folyamatos maximumról szól. Pihenési időszakok nélkül igen magas valószínűséggel bejósolható a várható eredmény.
Útravaló kérdések, ha a fentiek ismerősek voltak számodra
- Mikor volt utoljára, hogy úgy pihentél, hogy közben nem érezted, hogy valamiről lemaradsz?
- Mi az, amit régebben szerettél csinálni és ami most valahogy mindig háttérbe szorul?
- Ha holnap nem lenne egyetlen teendőd sem, mit éreznél? Megkönnyebbülést, vagy inkább valami nyugtalanságot?
- Miért dolgozol annyit, amennyit dolgozol – ha igazán őszinte vagy magadhoz?
- Gondold át, hogy ki az a személy a környezetedben, akinek kíváncsi lennél a válaszára az alábbi kérdés kapcsán: szerinte hogyan viszonyulsz a munkádhoz?
